Élete
Guru Nanak 1469. április 15-én született Punjab nyugati részén, Talwandiban. Egyszerű hindu család sarja, édesapja, Mehta Kalian Das, a helybéli muszlim hatóság számvetője volt.
Nanak mintegy ragyogó csillagként, isteni fényként, ritka drágakőként csillogott barátai között kora gyermekkorától. Már ekkor voltak hindu és muszlim barátai is, és őszinte érdeklődéssel kutatta az élet értelmét.
Hatéves korában szülei a falu tanítójával a hindi nyelv olvasására és írására, valamint matematikára taníttatták. Tanulmányait ezután muzulmán irodalommal folytatta, majd a perzsa és az arab nyelvet tanulta. Bölcs kérdései és a spiritualitás iránti vonzalma révén meglepődést váltott ki környezetében: otthonában és az iskolában egyaránt. Amikor iskolába küldték, a következőképp illette tanárát: „Csak ezt az egy nagy leckét tartsd meg nekem az életről. Kérlek, beszélj a Teremtőről és e nagy világ csodáiról.” A tanárait teljesen összezavarta ilyen jellegű kérdéseivel. Őket és iskolatársait is meghökkentette nyelvtudásával, hiszen a szanszkrit és a perzsa mellett más nyelveket is ismert.
13 éves korában eljött az ideje, hogy részt vegyen a hagyományos hindu szent fonal ceremónián. Családjának és jelenlévő barátainak azonban csalódást okozott, hiszen nem fogadta el a hindu paptól a gyapjúfonalat. A következőt énekelte:
„Kegyelem legyen a gyapjú, elégedettség a fonal,
Mértékletesség a bog és igazság a fodor.
Ó pap! Ha van neked ilyen fonalad, akaszd rám.
Nem fog elkopni, nem lesz foltos, nem ég el és nem veszlik el.
Nanak ezt mondja, áldottak azok, akik ilyen fonalat viselnek.”
Édesapja kereskedelemben szerette volna őt kioktatni. Adott neki néhány ezüstpénzt, hogy a közeli városból olyan termékeket vásároljon, melyek eladása Talwandiban nyereséggel jár. Útközben Nanak kéregető szentekkel találkozott, és az apja pénzén megetette és felruházta őket, majd üres kézzel tért haza. Apja végighallgatván a történteket nagyon felmérgelődött és csalódottságát fejezte ki fia iránt.
Nanak ifjú korában szülei marhacsordájára vigyázott, eközben azonban sok időt töltött meditációval és vallásos beszélgetésekkel, melyekben a falu melletti erdőben élő muszlim és hindu szentek voltak társai. Apja úgy gondolta, ha feleséget kerít Nanaknak, elkezd normális családi életet élni, és dolgozni fog, mint mindenki más. Nanak nem tiltakozott a házasság ellen, hisz úgy érezte, a házasélet összefér a spirituális keresésével. 16 éves korában feleségül is vette Sulakhnit, egy jámbor kereskedő lányát. Szerette a feleségét, és két fiuk is született, Sri Chand és Lakhmi Chand.
Nanak egyszer eltűnt három teljes napra, mikor pedig végre visszatért, egészen más emberként tette azt, teljesen megváltozott, isteni fényt sugároztak szemei, és az arca ragyogott. Révületben maradt, és egy szót sem szólt. Feladta munkáját, és az összes tulajdonát szétosztotta a szegények között. Némaságát követő első szavait rímbe foglalta, ezt a Mool (múl) Mantraként jegyezték fel – ez az az ősi mantra, mely a szikh szentírás fejezeteit nyitja. (Guru Nanak tanításait a Guru Granth Sahib című szikh szent írás tartalmazza.
A mester nem hitt a három istenségben, és abban sem, hogy Isten emberi formát ölthet.) Ez képezi Isten egyik legátfogóbb leírását, és egyben ez a világ egyik legerősebb mantrája: „Az Egy Igaz és az Igazság egyedüli mindenütt jelen levő, halhatatlan Lényege. A Teremtő, a Mindentudó és Mindenható, a Felfoghatatlan. A kezdetek előtti és a végek utáni. Időn, Téren és Formán túli. A születés és halál körforgásától szabad, Önmagát adó. A Szerető, a Kegyelmes, a Megvilágosodást adó (elérhető, ha valaki teljes mértékben az Ő akaratát követi).”
Ezután a következőket mondta:
–Nem létezik hindu, sem muzulmán.
Daulat Khan, egy jelenlévő muszlim, erre ezt felelte:
–Lehet, hogy a hinduk többé nem hinduk, de a muzulmánok megmaradnak a saját hitüknél.
Guru Nanak válasza erre ez volt:
–Legyen Isten kegyelme a mecset, és az áhítat az imaszőnyeg. Legyen a Korán az erény. Legyen a szerénység együttérzés, a jó magatartás böjtölés, ilyen muzulmán kellene legyél. Legyenek jó cselekedeteid, a Kába és az igazság pedig a vezetőid. A Kalma legyen a hitvallásod és az imád, Isten ekkor fogja megvédeni becsületed.
A nagy zarándoklás
Harmincéves korában életének egy új fejezete kezdődött el. Távolra eljutó utazásaival széles körben terjesztette Isten üzenetét. Mardana, egy muzulmán rabab zenész kísérte útján, és zenés himnuszokban adták elő ezen üzeneteket. Ilyen formában az emberek fogékonyabbak voltak ezek befogadására, érthetőek voltak számukra. Bármerre jártak, a helybéli nyelven mutatták be mondanivalójukat, sátrakat állítottak fel, ahol követőikkel összegyűltek, dicséreteket énekeltek és meditáltak. Nanak bejárta az egész indiai félszigetet és annak szárazföldi határmentét.
Egyszer Guru Nanak a Punjab nyugati részén fekvő Saidpur városába ért, ahol Lalonál, egy alacsony kasztú ácsnál szállt meg. Ugyanekkor a büszke és jómódú Malik Bhago, a város vezetője, lakomát rendezett, melyre meghívta a szent embereket. Amikor megtudta, hogy Guru Nanak nem vesz részt ünnepségén, és inkább Lalo egyszerű ételét választotta, felmérgelődött és számonkérésre magához rendelte a Gurut. Amikor megkérdezte, miért nem csatlakozott asztalához, Nanak az egyik kezébe vett egy a Bhago asztaláról származó ételdarabot, a másikba pedig egy Lalotól hozottat. Megszorította mindkettőt, a Malik Bhago ételéből vér folyt, míg a Laloéból tej. Ekkor Bhago elszégyellte magát, mert megértette, hogy gazdag felhozatala a szegények kizsákmányolásából ered, míg Lalo teje kemény és igazságos munkából származik.
Ezen hosszú utazások során Guru Nanak Dev betekintést nyert az emberek lelkébe, és megismerte az emberi természetet, így könnyebben terjesztette isteni küldetésének üzenetét. Megkapó gondolkodásmódja csodálatos változásokat hozott azon emberek életében és viselkedésében, aki vele kapcsolatba kerültek.
Lahoreban Duni Chand, egy gazdag, pénzsóvár Khatri, látogatta meg Guru Nanakot.
Nanak adott neki egy tűt, és ezt mondta „Duni Chand, ezt tartsd magadnál, és add vissza a következő világban.” Duni Chand meglepődve ezt válaszolta „Mester, ezt a tűt nem vihetem magammal halálom után, hogyan juttathatnám vissza neked?” A Guru ekkor visszakérdezett: „Akkor, Duni Chand, mi értelme a sok milliódnak?” Ezen felismerés következtében Duni Chand megváltozott, és Guru Nanak Dev követője lett, javaslatára pedig szétosztotta vagyonát a rászorulók és a szegények között.
Szultánpurban a muzulmán bíró nem fogadta el Guru Dev azon kijelentését, miszerint nincs különbség hindu és muzulmán között. Meghívta namazt felajánlani a közeli mecsetbe, azonban amikor Knob, Nawab Quasi és mások imádkoztak és meghajoltak, a Guru állva maradt. Ez még jobban felzaklatta a bírót, de annál nagyobb volt meglepődése, amikor Nanak megjegyezte, hogy namaz felajánlása közben a bíró figyelmét az újszülött csikója foglalta le, amelyet reggel ellett a kancája. Továbbá azt is feltárta, hogy eközben Nawab pedig szívében Kabulban járt, és lovakkal kereskedett. Nanak figyelmeztette a jelenlévőket, hogy az igaz imádat szívből ered, és nem puszta formaságból áll. Szerinte „Imádat nem létezik jótett nélkül.”
Ellenezte az emberek közötti hátrányos megkülönböztetést. Valakit nem a születése tesz naggyá, hanem nemes természete: „Mi jelentősege van a kasztnak? Az igazságosság a mérvadó. Aki mérget fogyaszt, meghal, kaszttól függetlenül.”
Guru Nanak hangját emelte annak érdekében, hogy mindenki egyenlő lehessen, legyen szó kisemmizettekről, alacsony kasztúakról vagy nőkről. Pártjára kelt az elnyomottaknak. Felmagasztalta a nőket ezt mondván: „Az elítélt nőkben fogantunk, és ők adtak nekünk életet. Nőknek köszönhetően házasodunk. A nő a mi életünk – igaz barátunk, és neki köszönhetjük az életben maradásunk. Ismét nőket keresünk, ha elveszítjük előző feleségünk. A társadalmi kötelékeket is a nőknek köszönhetjük. Miért kritizáljuk őket, kiktől királyok és nagy emberek születnek?”
Hardwari pihenőjekor a Gangesz mellett egy zarándokhelyen sok hívő gyűlt össze. A szent folyóban szertartásosan fürödtek, és vizet ajánlottak fel a Napnak.
A Guru megérdeklődte „Miért szórjátok így a vizet?” A zarándokok azt felelték, hogy az elődjeiknek ajánlják fel. Nanak ezt hallván az ellenkező irányba, nyugat fele szórt vizet.
A zarándokok megkérdezték, mit tesz, mire ő ezt felelte: „Vizet küldök a száraz földjeimre.”
Erre újból megkérdezték „Hogy fog így víz kerülni a veteményesedre?” Guru Nanak így válaszolt: „Ha a ti vizetek elér elődeitekhez a Nap vidékén, az enyém miért nem érhetné el közelebbi földjeimet?” A zarándokok rájöttek gesztusuk értelmetlenségére, és meghajoltak a Guru előtt.
Keleti utazásai során Guru Nanak Gorakhmatába látogatott, ahol néhány jóginak az aszkétizmusról beszélt:
„Az aszkétizmus nem a viselt rongyokból, járóbotból, és nem is a hamuból áll. Sem a fülbevalóból vagy a borotvált fejből, de még a kagylófújásból sem. Az aszkétizmus abban rejlik, hogy megmaradsz tisztának a tisztátalanságban. Nem szavakban nyilvánul meg. Aszkéta az, aki mindenkire egyenlőként tekint. Az aszkétizmus nem a temetők és sírhelyek látogatásából áll, sem a vándorlásból, de még a szent fürdőkből sem. Az aszkétizmus annyi, mint tisztának maradni a tisztátalanságban.”
Nanak nyugat felé vette az irányt, Mekkába, Medinába és Bagdadba látogatott el. Mekkába érkezése után elaludt, lábai pedig a szent Kába irányába voltak fektetve. Amikor az éjjeliőr ezt észrevette, belerúgott a Guruba, és megszólta: „Hogyan merészeled lábaidat Isten háza felé tartani?” Erre Guru Nanak felébredt, és ezt válaszolta „Jóember, elfáradtam a nagy utazásban. Kérlek, tedd lábaimat olyan irányba, ahol nincs Isten.”
Hazafelé vezető útja során Nanak Saidpurban, nyugat Punjabban tartott pihenőt, ekkor az a terület, Babárnak, az első mogul császárnak inváziója alatt állt. Mardana látván a megszállók mészárlását megkérdezte Guru Nanaktól, hogy miért ölnek meg annyi ártatlan embert néhány bűnös miatt? Erre a mester azt kérte tőle, hogy üljön le egy banyan fa alá, és maradjon ott egy kis ideig, majd válaszolni fog kérdésére. Miközben Mardana a fa alatt ült, megcsípte egy hangya. Erre dühében annyi hangyát taposott össze, amennyit csak tudott. Guru ekkor csak ennyit mondott neki: „Most már láthatod Mardana, miért szenvednek az ártatlanok a bűnösök miatt.”
Ezt követően a mogulok fogságba ejtették mindkettőjüket. Guru Nanak a börtönben mennyei dicsőítést énekelt az ártatlanok értelmetlen lemészárlásáról. A börtönőr ezt hallván jelentette királyának az esetet. Babar magához hívatta a Gurut, és miközben őt hallgatta, rájött, hogy ki áll előtte. Bocsánatot kért a történtekért, majd szabadon engedte Nanakot és kísérőjét.
Több évnyi utazás után az idős Guru Nanak hazatért Punjabba. Kartharpurban telepedett le feleségével és gyerekeivel. Házához gyakran érkeztek zarándokok különböző helyekről, és érdeklődve hallgatták énekeit és tanításait.
Nanak érezte, hogy közeledik halálának ideje, követői azonban vitatkoztak egymással, a hinduk azt mondták, hogy halála után majd elhamvasztják, a muzulmánok pedig azt, hogy eltemetik.
A Guru a következő megoldást javasolta: „Tegyetek virágokat mindkét oldalamra, hinduk a jobboldalamra, muzulmánok a balra. Kinek virágai megmaradnak épségben, és nem hervadnak el, az szerint történjen.”
Elérkezett a rendeltetés napja. A Guru felkészült a távozásra a halandók világából. Arra kérte híveit, hogy imádkozzanak, és takarják be egy lepellel. 1539. szeptember 22. hajnalán Guru Nanak egyesült a Teremtő örök fényével. Amikor a követők felemelték a leplet, nem találtak egyebet mint virágokat, mindegyik üde és friss volt. A hinduk fogták sajátjaikat és elhamvasztották, a muszlimok pedig elásták az övéiket.