Élete
A hagyomány szerint a taoizmus Lao-ce-től származik, akiről azt tartják, i.e. kb. 604-ben született Kínában. Elég homályos alak, még a nevét sem tudjuk pontosan, hiszen a Lao-ce egy tiszteletet kifejező megnevezés, melynek jelentése „Öreg Barát” vagy „Nagy Öreg Mester”. Továbbá azt tudjuk róla, hogy levéltárosként dolgozott a nyugati tartományban, és hogy ezen foglalkozása mellett szerény és egyszerű életet élt.
Kína egyik történészének beszámolója szerint mély, spirituális tudás birtokában volt, amely ellenszegült a racionális felfogásnak. Ezen hírek tették Konfuciuszt kíváncsivá, aki ennek következtében egyszer meg is látogatta Lao-ce-t. Konfuciuszt ez a különös ember zavarba ejtette, de hatalmas tiszteletet érzett iránta. „Tudom, hogy a madár repül, a hal pedig úszik; tudom, az állatok szaladnak. A futó teremtmények csapdába ejthetőek, a vízben élők pedig fonott hálóba foghatók; amelyek repülnek, lenyilazhatóak. De a sárkány minden tudásomat meghaladja; a mennyekbe emelkedik a felhőkön és a szeleken át. Ma láttam Lao-ce-t, és ő olyan, mint egy sárkány!”
Lao-ce elszomorodott azon, hogy a nép idegenkedett a tanításától, mely a természetes jóság gyakorlásáról szólt. Úgy döntött, inkább a magányt választja hátralevő éveire, felült hát egy bivaly hátára, és nyugat felé vette az irányt. Hankao szorosánál egy kapuőr, látván a szokatlan vándort, megpróbálta meggyőzni arról, hogy forduljon vissza. Mivel ez nem sikerült, megkérte, hogy legalább készítsen egy jegyzéket a tanításairól azon civilizáció számára, melyet maga mögött akar hagyni. Lao-ce beleegyezett. Visszavonult három napra, és utána egy vékony, 5000 jelből álló kötettel tért vissza, melynek címe Tao Te King, avagy Az Út és Erény könyve. Ezen hagyaték által az emberek meglelhetik helyüket a világegyetemben; el lehet olvasni fél óra alatt is, de értő olvasása akár élethossziglan is eltarthat. Napjainkig ez képezi a taoizmus alapszövegét.
A tao
Ez a szó utat, vagy ösvényt jelent. A tao a végső igazság útja. Ezt a tao-t nem lehet felfogni, pontosan megérteni, megnevezni vagy szóban kifejteni, mivel meghaladja a racionális gondolkodást. Már a Tao Te King nyitósora is arról tanúskodik, hogy a szavak nem azonosak a tao-val:
„Az út, mely szóba-fogható,
nem az öröktől-való;
A szó, mely rája-mondható,
nem az örök szó.”
(1. vers – Weöres Sándor fordítása)
Azonban ez a kimondhatatlan és anyagtól független tao az alapja mindannak, ami belőle származik. Mindenek fölött, mindenek mögött, mindenek alatt jelen van, ez a forrása mindennek: innen származik, és ide tér vissza minden. Tiszta, csendes és örökké létező, mindenek felett álló.
Bár a tao anyagtól független, mégis önmagában rejlő. Az előző értelme mellett a tao fogalma ugyanakkor a világegyetem megnyilvánulását, a mindenség mozgató erejét, az életet szabályozó alapelvet is jelöli.
A tao alapjában véve szellemi, és nem anyagi, pont ezért kimeríthetetlen: minél inkább igénybe veszik, annál jobban árad, mivel ez a „végtelen forrás”. Természetét az elkerülhetetlenség jellemzi, amikor az ősz közeleg „egyetlen levélnek sem kegyelmez a szépségéért, egyetlen virágnak sem az illatáért.” Alapvonása mégis a jóság: kellemes, nem kapkodó, folytonos, nem habozó, végtelenül nagylelkű, mindennek életet adó – a „világ Anyjának” lehetne nevezni.
A tao erényének lényege ellentétben áll Konfuciuszéval, mivel Konfuciusz minden igyekezetét és erőfeszítését olyan ideális reakciók és minták felépítésére szentelte, amelyeket tudatosan el lehet sajátítani. A taoizmus viszont azt kéri, hogy hangolódj rá a tao-ra, és spontán módon bízd rá magad.
Hogyan is tudnánk leírni a cselekvést, amely a tao-ból ered? Ezt a cselekvést egy végtelenül finom, bonyolult erő gondozza, amely élettel teli, és nem ismeri az erőszakot, a kapkodást. Csak hagyni kell, hogy a tao ki- és beáramoljon, amíg az élet egy tánccá változik, amelyben megszűnik a kiegyensúlyozatlanság és a serénykedés. Ez azonban egyáltalán nem a tétlenségről szól, sokkal inkább a rugalmasságról, az egyszerűségről és a szabadságról – olyan tiszta hatékonyság, amelyben egyetlen mozdulat sem vész kárba.
„Az óvatos vándor nem hagy lábnyomot;
a gondos-beszédű nem kelt haragot;
jó számolónak nem kell tábla”
(27. vers – Weöres Sándor fordítása)
A tao követői a természet megnyilvánulásai közül a vizet találták a hozzá leginkább hasonlónak. Le voltak nyűgözve tőle, hogy mily könnyedén tartja meg és hordozza a felszínén a dolgokat. Az, aki megérti ezt az életerőt, tudatában lesz annak, hogy ha abbahagyja a sürgést, a csapkodást, és rábízza magát, akkor az fenntartja őt, és védelmezni fogja.
Alkalmazkodóképessége mellett – mondhatnánk, hogy meglepő módon, sőt annak ellenére – a víznek hatalmas ereje van, egyes dolgokat megszilárdít, másokat pedig megpuhít. Folyamokban követi a kövek élét, de le is kerekíti azokat, csak azért, hogy kaviccsá alakuljanak. Az akadályokon utat tör keresztül magának. Lágy folyása omlaszt, és elhordja az örök életűnek hitt sziklákat.
„Nincs lágyabb, mint a víz,
mégis a köveket kivájja:
nincs különb nála.
A gyenge legyőzi az erőset,
a lágy a keményet:
az ég alatt mindenki tudja,
még sincs, aki valóban felfogja.”
(78. vers – Weöres Sándor fordítása)
Aki a víz ezen erényét elsajátítja, az a Tao Te King szerint „cselekvés nélkül cselekszik”.
Meditáció
A tiszta szellemet csak „fegyelmezett és letisztult” életmód révén lehet megismerni. Az csak ott fogja feltárni magát, ahol minden tiszta, ezért tegyük félre az ént (az ego-t). A figyelemelterelő érzelmeket szintén el kell oszlatni. A zavaros elme akadályozza az önvizsgálatot, amellyel eljuthatnánk a tudatosság forrásáig. A vágy és az ellenérzés, a szomorúság és az öröm, a boldogság és a harag – mindegyiknek le kell csillapodnia, ha azt szeretnénk, hogy az elme visszatérjen az eredeti tisztaságához. Ennek elérésében csak a béke és a nyugalom segít. Engedd a nyugtalanságot szétoszlani, csak így valósulhat meg a harmónia az elme és a kozmikus forrás között.
A tiszta szellem igazán közel áll hozzánk, de nem kézzel fogható, akarattal nem lehet megszerezni. Messziről úgy tűnik, mintha a végtelen legtávolabbi horizontját képezné. De nincs távol, minden nap használjuk az erejét. Az éltető lélek útja kitölti a teljes testünket, mégsem lehet nyomon követni. Távozik, de nem hagy el. Jön, de nincs itt. Néma, nem ejt egy hangot sem, de mégis észlelhetjük, hogy ott van az elménkben. Homályos és sötét, nincsen külső formája, mégis nagy áramlással özönlött belénk születésünkkor.
Én-nélküliség (ego nélküliség), tisztaság és érzelmi nyugalom az előfutárai a teljes önmegismerésnek, de ezek mély meditációkban tetőződnek. „Várj csendben, a lélek fénye megjelenik, és otthont teremt.”
És mi történik, miután elérjük az önmegvalósulást? Vele együtt megnyilvánul az igazság, az öröm és az erő. Minden a helyére kerül. Ezt az állapotot nem lehet egyszerűen csak úgy jellemezni, hogy kellemes. A tudatosság forrásának közvetlen érzékelése olyan, mint a derű és a mozdulatlanság. Ez az erő egyesítheti a Mennyet és a Földet.
„A cselekvő elbukik,
a szorongató veszít.
Ezért a bölcs
nem cselekszik és nem bukik,
nem szorongat és nem veszít.
Aki nagy-hamar eredményt akar,
övé a kudarc;
de aki előre gondol a végére,
nem éri kudarc.
Ezért a bölcs
vágyik a vágytalanságra,
nem sóvárog ritkaságra,
csak a tudatlantól tanul,
csak közös út-on vonul,
a természetes rendet követi
s erőszakkal meg nem töri.”
(64. vers – Weöres Sándor fordítása)
Taoista értékek
A taoisták visszautasítottak minden versengést és bizonygatást, ebben is a víz analógiáját követve. A világ tele van olyan emberekkel, akik valakikké szeretnének válni, vagy bajt akarnak okozni. Mindig előre furakodnak, és ki akarnak tűnni a többiek közül. A taoizmusban nincs sok haszna az ilyen „tehetségnek”.
„A lábujjhegyre ágaskodó
nem áll sokáig,
a nagy léptekkel rohanó
nem megy sokáig,
a fénybe-álló
nem lesz fényes,
a magát-hirdető
nem lesz híres…”
(24. vers – Weöres Sándor fordítása)
A taoistákat minden formaság, külsőség vagy ceremónia hidegen hagyta. A konfucianizmus csak egyike volt az olyan emberi irányzatoknak, amelyek az életet szabályokban és szokásokban gondolták el. Minden olyan kiszámított rendszer vagy kísérlet, amely az élet mozzanatait kifogástalan sorrendbe rendezi, a taoisták szemében értelmetlen.
Egy másik jellemzője a taoizmusnak az értékek viszonylagosságának és az ellentétek azonosságának vallása – mely meggyőződés a hagyományos kínai Yin-Yang szimbólumban összegződik. Ez magába foglalja az élet összes ellentétét: jó-rossz, aktív-passzív, pozitív-negatív, világos-sötét, nyár-tél, férfi-nő. Annak ellenére, hogy a felek egymásnak feszülnek, nem teljes mértékben ellentétesek, inkább kiegészítik és egyensúlyba hozzák egymást. Mindegyik beférkőzik a másik félbe, és nyomot hagy annak legmélyebb zugában. Végül mindkét felet ugyanaz a kör fogja körül, a tao az örök teljességében. Ebben az egységben az ellentétek folyamatosan változnak, végtelen, egymást követő mozzanatok, szüntelenül ellentétté változnak, és helyet cserélnek. Az élet nem egy csúcs vagy egy cél felé halad, hanem visszatér önmagába, egy teljes kört ír le, amíg rá nem ébred, hogy minden egy és minden helyén való.