Oldal kiválasztása

Élete

Mohamed próféta Arábia pusztájában, Mekka környékén született i.sz. 570 körül egy koreis (kurajs) családban. Iszmáelen keresztül Ábrahám próféta leszármazottjaként tartják számon. A családja karavánok ellátásából élt, de mivel ifjúkorában árvaságra jutott, nagybátyja, Abu Talib nevelte fel. Ő maga kereskedéssel foglalkozott. Az első felesége Khadidzsa volt, tőle nyolc gyermeke született: négy fiú és négy leány, közöttük a számára legkedvesebb, Fatima is. Khadidzsa halála után Mohamednek még tíz felesége volt, kiknek többségét politikai szövetségek létrehozásának érdekében vett el.

A Hira-hegyen jelent meg számára Gábriel arkangyal, aki 20 éven keresztül közvetítette Isten üzenetét. Így született meg a Korán 114 szúrája. A muzulmán időszámítás a mi időszámításunk szerinti 622. évben kezdődik, amikor Mohamed összetűzésbe keveredett a mekkai pogány törzsekkel, és néhány követőjével Medinába menekült. Ezt követően 630-ban elfoglalta Mekkát, és helyreállította a Kába szentélyt, melyet egykor Ábrahám épített.

Nevének jelentése dicsőített. Ő a legnevezetesebb egyéniség Arábia fiai közül, elismertebb az összes költőnél és királynál, mindenkinél, aki előtte élt a behatolhatatlan vörös homoksivatagban.

Mohamed hatalmas szelleme által egy új világ bontakozott ki Arábia pusztaságából – új élet, új kultúra, új civilizáció, egy új királyság, mely Marokkótól Indiáig terjedt ki, és három kontinens gondolkodásmódját és életvitelét befolyásolta: Ázsiáét, Afrikáét és Európáét.

 

Szokásai és jelleme

„Ó próféta, Allah irgalmától indíttatva enyhültél meg irányukban. Ha durva és keményszívű lettél volna, akkor ők szétszóródtak volna körülötted.” (Korán 3:159)

„Allah engem küldött mint prófétát, így bemutathatom a személyiség tökéletességét, a jellem kifinomultságát és a magatartás fennköltségét.” (Muwatta, Musnad, Mishkat)

Mohamed természetétől fogva nemes és jószívű volt, mindig hajlott a könyörületességre, és szemet hunyt mások hibái felett. Személyiségének legfőbb jellemzői az udvariasság, az együttérzés, a gyengédség, az egyszerűség, a szelídség, a rokonszenv és az őszinteség voltak. A becsületesség vagy igazság érdekében olykor elszánt és szigorú volt, de szigorúságát többnyire mérsékelte nagylelkűsége. Elragadó modora megnyerte számára a követői rokonszenvét, és megalapozta az elkötelezettségüket. Arábia látszólagos királya és Allah apostola lévén sohasem mutatott másokkal szembeni felsőbbrendűséget, mivel őszinte alázatosság lakozott szívében. Többször említette: „Allah prófétája vagyok, de nem tudom mi lesz a sorsom.” (Sahih Bukhari)

Egyik szentbeszédében, melynek az Allahtól való félelem és a számadás napja volt a központi témája, a következők által próbált az emberek szívére hatni: „Ó Koreis népe, légy felkészülve az elkövetkezőkre, én nem tudlak megvédeni Allah büntetésétől; Ó Bani Abd Manaf, én nem tudlak megvédeni Allahtól; Ó Abbas, Abdul Mutalib fia, téged sem tudlak védelmezni; Ó Fatima, Mohamed lánya még téged sem tudlak megmenteni.” (al-Hakim)

Így imádkozott: „Ó Allah! Én csak egy ember vagyok. Ha valakit bármilyen módon is megbántanék, kérlek, bocsáss meg nekem, és ne büntess meg.” (Ahmed, Musnad)

Mohamed mindig udvariasan fogadta az embereket, és tisztelettel viseltetett az idősebbek iránt: „Egy idős embert tisztelni annyit tesz, mint tiszteletet mutatni Allahnak.”

Nem tagadta meg az udvarias bánásmódot még a bűnös emberektől sem. Azt állítják, hogy egyszer egy személy felkereste a házánál, és engedélyt kért a belépésre. A próféta nem találta jó embernek, de bebocsátotta. Amíg a házban tartózkodott, kifogástalan udvariassággal bánt vele. Miután a vendég elhagyta a házat, Mohamed felesége, Ajsa ezt mondta: „Nem gondoltál jót erről az emberről, mégis tisztelettel bántál vele.” A próféta ezt felelte: „Ő rossz ember Allah szemében, aki nem viselkedik udvariasan, és az emberek a rossz modora miatt kerülik el a társaságát.” (Sahih Bukhari)

Mohamed meglátogatta a legszegényebb, betegeskedő embereket is, és arra buzdította az összes muszlimot, hogy hasonlóképpen cselekedjenek. A legegyszerűbb emberekkel is eltársalgott, mondván, hogy csak az igazságosság tehet egy embert felsőbbrendűvé másokhoz képest. Megkülönböztetés nélkül hívta meg szerény ebédjére az embereket, légyen az a szolgája, a cselédje vagy a legszegényebb hívő.

Minden olyan alkalommal, mikor meglátogatott valakit, előbb üdvözölte az illetőt, majd engedélyt kért a bemenetelre. Az embereknek azt tanácsolta, hogy kövessék ezt a példát, és ne háborodjanak fel, ha valaki megtagadja a bebocsátásukat, hisz ennek legvalószínűbb oka az illető elfoglaltsága lehet, és így nem jelent tiszteletlenséget a visszautasítás.

Mohamed számára egyetlen háztartásbeli munka sem volt túlságosan alsórendű vagy megalázó. „Mindig részt vett a háztartásbeli munkában, és időközönként megvarrta a ruháit, megjavította a cipőit és sepregetett. Fejt, megetette az állatait és vásárolt.” (Sahih Bukhari)

Nem vonakodott attól, hogy elvégezze mások cselédmunkáit, főképp, ha árvákról vagy cselédekről volt szó.

 

Hit Allahban

Mohamed arra biztatta az embereket, hogy higgyenek Allahban. Egész élete nagyszerű példája volt ennek a felhívásnak. Mekkai magányosságában, az üldözés és veszély közepette, hányadtatásai és megpróbáltatásai során, az Uhud- és Hunain-csatákban is az Allahba vetett teljes hit és bizalom áradt belőle, ez lett életének legfőbb jellemzője. Bármilyen nagy is volt a veszély, amellyel szemben állt, sohasem vesztette el a reményt, indok nélkül nem nyugtalankodott.

Abu Talib ismerte a koreis törzs érzelmeit, amikor a próféta elkezdte küldetését. Tudatában volt tűrőképességük határának, és arra kérte a prófétát, hogy hagyjon fel a küldetésével, de Mohamed nyugodtan így válaszolt: „Kedves nagybátyám, nem megyek egyedül. Az igazság nemsokára felszínre kerül. Egy napon egész Arábia támogatni fogja ennek okát.”

Amikor a koreisek viselkedése fenyegetőbbé vált, Abu Talib újból könyörgött unokafivérének, hogy mondjon le küldetéséről, de a próféta ezt válaszolta: „Ó nagybátyám, ha a Napot a jobb, és a Holdat a bal kezembe helyeznék, hogy lemondjak a tennivalómról, akkor sem adnám fel, míg Allah nem teszi nyilvánvalóvá az Ő ügyét, vagy amíg bele nem pusztulok.”

Egy másik jóakarójának ezt mondta: „Allah nem fog magamra hagyni.”

Egyik elnyomott követőjét pedig ezen szavakkal illette: „Allahra, közel a nap, amikor ez a hit eléri tetőpontját, és senkit nem kell félni majd, csak Allahot.”

 

A szegények tisztelete

A próféta a szegények iránt érzett szeretetéből arra intette a muszlimokat, hogy legyenek jólelkűek a szegényekkel, és segítsék őket alamizsnával vagy amilyen módon csak képesek rá. Ezt mondta: „Nem hibátlan muszlim az, aki jól lakik, és szomszédját éhezni hagyja.”
A következő kérése szintén a fentiek szellemében hangzik el: „Szereted a Teremtődet? Akkor szeresd a barátaidat előbb.”

A monopólium törvénytelen az iszlám vallásban, és Mohamed ezt hangoztatta: „Nehéz a gazdagsággal megterhelt embernek felmászni a boldogsághoz vezető meredek ösvényen.”
Nem tiltotta meg, és nem is ellenezte a vagyonszerzést, de megkövetelte, hogy a vagyon törvényesen, becsületesen legyen megszerezve, és annak egy részét a szegényeknek juttassák. Ezt tanácsolta a követőinek: „A munkás bérét oda kell adni, mielőtt felszáradna a verejtéke.”

A feleségétől a következőket kérte e tekintetben: „Ó Ajsa, szeresd a szegényeket, engedd őket magadhoz, és akkor majd Allah közelébe kerülsz.” (Al-Bukhaari)

Mohamednek a szegények iránti szeretete olyan mély volt, hogy ekképpen imádkozott: „Ó Allah, tarts engem szegénységben életemben és halálomban, majd támassz fel a szegények között.” (An-Nasaa’ee)

Egy alkalommal, miközben Mohamed egy beteg rabszolgát ápolt, a rabszolga azt kérdezte: „Az én uram küldött téged, hogy gondoskodj felőlem?” Mohamed pedig így válaszolt: „Igen, az urak ura küldött engem, hogy ápoljalak téged.”

 

Egyszer, mikor Mohamed Mekkában volt, egy szegény pásztor lejött a hegyekből a mecsetbe imádkozni. A maga egyszerű módján imádkozott, elvégezte a szükséges kézmosást, megcsókolta a követ, és meghajolt a szent helyen. Miközben imádkozott, könnyek csorogtak a szemeiből:

– Ó imádatra méltó szeretet Ura, fordítsd felém tekinteted, engedd, hogy szolgád lehessek, engedd, hogy megjavíthassam cipődet, hogy olajat kenhessek hajadra, hogy megmoshassam beszennyezett ruhádat, és hogy naponta elhozhassam kecském tejét számodra. Engedd meg nekem, hogy megcsókolhassam kezeid, és hogy megmoshassam szent lábaid. Engedd, hogy kitakarítsam szobád.

A pásztor ezen egyszerű és őszinte szavai megbotránkoztatták a papokat, akik mellette ültek.

–Miféle istenkáromlás ez? A mindenható Úrnak nincs semmi szüksége ilyesféle ajándékokra.

Már azon voltak, hogy kivezessék a mecsetből, amikor a próféta magához hívatta őket, és megkérdezte:

–Mikor távoli földeken jártok, melyik irányba fordítjátok fejeteket?

–Mi Mekka felé fordítjuk fejünket – válaszolták.

–Mikor ezen szent falak között vagytok, melyik irányba fordítjátok fejeteket? – hangzott Mohamed következő kérdése

–Itt minden szent, – válaszolták – nem számít, melyik irányba fordítjuk.

A próféta ekkor azt mondta:

–A válaszaitok valóban szépek. A mecsetben nem számít, hogyan imádkoztok, amíg szeretet és tisztelet van bennetek. Ezen szegény pásztor egyszerű imádsága egyenesen Allah füleibe jutott, tisztábban, mint a tieitek, mivel a szívéből szólt erőteljes szeretettel, hittel, őszinteséggel és tisztelettel. Készítsetek helyet mellettem a szegény istenimádónak. Senki se szégyenkezzen a társaságában lenni. Szerény, tiszta és nagy lélek.

 

Híressége

Mohamed próféta megfelelt azoknak a követelményeknek, amelyek alapján a régiségben valaki híres embernek számított. Ezeket a feltételetek az alábbi három kérdés fogalmazza meg: Az illető kortársai igaznak tartották-e, hogy ő híres? Elég erős volt-e ahhoz, hogy a korabeli dolgok, szokások, irányzatok fölé emelkedjen? Hagyott-e maradandó örökséget a világ számára? Ezeket a kérdéseket tovább lehetne részletezni, de a nagyszerűség ezen próbatételeit Mohamed próféta színvonalasan teljesítette.

A történelmi adatok azt mutatják, hogy Mohamed kortársai, mind barátai, mind ellenségei, egyaránt elismerték képességeit, szeplőtlen becsületességét, erényességét, teljes őszinteségét az életben és az emberi tevékenység minden területén. Pártatlanságának köszönhetően még a zsidók is és azok is, akik nem hittek az üzenetében elfogadták őt bírónak a személyes viták megoldásában.

Említésre méltó részlet az iszlám próféta történetében, hogy a legközelebbi rokona, szeretett unokatestvére, valamint testi-lelki barátja, vagyis akik a leginkább ismerték őt, nem voltak teljesen meggyőződve küldetésének sikerességében, viszont elismerték isteni sugallatának valódiságát.

Mohamed nem tanult filozófiát Athén iskoláiban, sem Rómában, Perzsiában, Indiában vagy Kínában – mégis az emberiség számára állandó érvényű igazságokat jelentett ki. Iskolázatlanul is ékesszóló és buzgó szavai tömegeket mozdítottak meg. Nem volt képzett katona, csapatát mégis többször győzelemre vezette erényessége révén. Descartes őt tartotta a világ legkifinomultabb és legtökéletesebb prédikátorának.

Mekka eleste után, több mint másfél millió négyzetkilométernyi terület hevert a lábai előtt, Arábia ura mégis saját maga javította cipőit, és varrta durva gyapjúöltözeteit, kecskéket fejt, kisöpörte a tűzhelyet, meggyújtotta a tüzet és ellátta a család más dolgait is.

Medina egész városa gazdagon gyarapodott életének utolsó felében. Mindenhol bőségesen volt arany és ezüst, mégis a jólét ezen idejében hetek teltek el anélkül, hogy Arábia királyánál tüzet gyújtottak volna, mivel eledele füge és víz volt. Családja számos egymást követő éjjelen éhezett, mivel este étel nélkül maradtak. Nem puha ágyon aludt, hanem pálmafonaton, és az éj nagy részét imádkozással töltötte teremtője előtt, kérve Őt, hogy adjon neki erőt feladatai elvégzéséhez.

Halálának napján egyedüli vagyonát pár pénzérme képezte, melyeknek egy része adósság kiegyenlítésére ment el, a maradékot pedig egy rászoruló embernek adták, aki a házához ment alamizsnáért. A ház, melyből fény szóródott az egész világra sötétségben állt, mert nem volt több olaj a lámpásban.