Oldal kiválasztása

Mithila királya

A Devi Bhagavatam szerint Nimi egy ókori király volt, aki a Sarasvati folyó menti területen uralkodott. Mestere, a bölcs Vashista megtanította neki, hogyan lehet újjászületni új testben ugyanebben a világban, azonban idős korában megátkozta a királyt, és ez lehetetlenné vált számára. Ennek ellenére a bölcsek összegyűltek, és megtartották a titkos ceremóniát az isteneknek, akik meg is voltak elégedve, s megjelentek Nimi előtt, kívánságát pedig teljesítették. Az átoknak megfelelően nem születhetett újjá ugyanabban a testben, vágya viszont az volt, hogy halhatatlanul jelen legyen minden teremtés szemfedelén, hogy mindennek mindenkor szemtanúja lehessen. Ebbe az istenek beleegyeztek, Nimi fizikai teste pedig egy gyerekké változott, akit Janaka-nak neveztek el, más néven Mithi-nek hívták. Mivel nem anya testéből született, Videha-nak is nevezték. Dinasztiájának leszármazottai mind a Videha, mind a Janaka néven ismertek. A bölcs Yajnavalkya tanításainak köszönhetően mindőjük elérte a megvilágosodást. Seeradwaja Janaka dinasztiájában született Sita, Shri Rama felesége. Róluk szól az egyik legősibb indiai eposz, a Ramayana.

Isten létéről

Egyszer Janaka király a következőket kérte alattvalóitól:
– A legtanultabb, a legnagyobb bölcs vagy jógi, vagy bárki is legyen, jöjjön, és tanítsa meg számomra, mi az Atma (a tiszta lélek). – El szerette volna sajátítani a lélek tudományát (Atma Jnana) és megtapasztalni az önmegvalósulást, a lehető legrövidebb idő alatt.
– Ha a jelentkező személy nem képes helyben átadni az önmegvalósulást, akkor ne is próbálkozzon, még akkor sem, ha ő a legképzettebb vagy a legtanultabb a térségben.
A jelenlevő bölcsek és szentek megijedtek a követelménytől, egyikük sem mert a király színe elé járulni, hisz képtelenek voltak annak kívánságát teljesíteni.
Ekkortájt egy fiú, Ashtavakra, érkezett a birodalomba. Mivel a fővárosba, Mithilaba, igyekezett, nagyon sok olyan iskolázott, intelligens emberrel találkozott útközben, aki mind a királytól jött. Mindegyikük ijedten nézett, és bánat ült az arcukon. Ashtavakra megkérdezte őket, hogy miért olyan ijedtek és bánatosak, mire ők elmesélték a történteket. De Ashtavakra nem értette, miért aggódnak egy ilyen apró dolog miatt.
– Én szívesen teljesítem a király követelését.
Ahogy beért a királyi udvarba, rögtön ezzel állt Janaka elé:
– Drága királyom, én készen állok rá, hogy segítsek megtapasztalni az Atma-t, ha ez a kívánsága. De ezt a szent tudományt nem lehet olyan könnyen megtanulni. Ez a palota tele van Rajo Gunával [túlságosan aktív, cselekvő hajlamokkal – a jobboldali energiacsatorna jellemzője] és Tamo Gunával [túlságosan letargikus hajlamokkal – a baloldali energiacsatorna jellemzője]. El kell hagynunk a palotát, és a tiszta Szattva [egyensúly – a középső energiacsatorna jellemzője] térségébe kell mennünk.
Így aztán elhagyták a palotát, és kimentek a városból, fel az erdőbe. Követték őket a király katonái is, de az megkérte őket, várjanak az erdő szélén. Ashtavakra és Janaka bementek az erdőbe. Ashtavakra ekkor így szólt:
– Addig nem teljesíthetem a kívánságát, amíg el nem fogadja a feltételeim. Csak egy fiú vagyok, de tanítóként kell rám tekintenie, lehet ön hatalmas király, mégis a tanoncommá kell lennie. Elfogadja ezt a viszonyt közöttünk? Ha igen, akkor egy hagyományos ajándékot kell adnia a Gurujának, a Gurudakshinát, melyet a Sishya [tanítvány] adományoz a Gurunak [tanítónak]. Csak akkor kezdem el a tanítást, miután átadta ezt az ajándékot.
Janaka király ezt válaszolta Ashtavakra-nak:
– Isten elérése a legfontosabb számomra, és én készen állok rá, hogy megtegyek mindent, ami csak szükséges.
– Én nem szeretnék semmilyen földi javat tőled, egyetlen dolgot akarok tőled, az elméd. Nekem kell adnod az elméd.
A király elfogadta új mestere kérését:
– Rendben, felajánlom az elmém. Idáig azt hittem, hogy ez az enyém, de mától csak a tied.
Ashtavakra arra kérte Janaka-t, hogy szálljon le a lováról, állítsa a lovát maga elé, majd üljön le az út közepére. Ashtavakra pedig sétált egyet az erdőben, majd leült ő is az egyik fa tövébe. A katonák, akiket az erdőszélen hagytak, egy jó ideig vártak, de sem a király, sem Ashtavakra nem tért vissza az erdőből. A katonák szerették volna tudni, hogy mi történt velük, így a keresésükre indultak.
Amikor megtalálták a királyt az erdőben, az út közepén ült becsukott szemmel, mozdulatlanul, és előtte állt a lova. A katonák attól tartottak, hogy Ashtavakra valamilyen varázslatot alkalmazott, hogy a király elveszítse az eszméletét, ezért elhívták a tanácsosát, hogy nézze meg, mit lehetne tenni.
A tanácsos eljött, és ezt mondta Janaka királynak:
– Ó király! Ó király! Ó király!
De a király nem nyitotta ki a szemét, és nem is mozdult meg. A tanácsos rettegni kezdett, a katonák is nagyon aggódtak, hiszen a király már rég nem evett, nem ivott, és mozdulatlanul ült egész nap.
Más megoldás nem lévén, a tanácsos azt javasolta, hogy hozzák el a palotából a királynét, azzal a reménnyel, hogy az ő kérésére biztosan válaszolni fog. Eljött hát a királyné, és ekképpen szólt a királyhoz:
– Rajah (királyom), Rajah, Rajah!
De a király mozdulatlan maradt. Közben a katonák az egész erdőt átkutatták Ashtavakra után, végül egy fa alatt találtak rá a nagyon békés, teljes nyugalomban ülő Ashtavakra-ra.
Elfogták és a király elé vitték. Ashtavakra ezt kérdezte:
– Miért vagytok annyira nyugtalanok? A király biztonságban van, és minden rendben van vele.
A király még mindig becsukott szemekkel ült, a teste pedig mozdulatlan volt. Az egyik katona így aggodalmaskodott:
– Nézd meg magad! Láthatod, mi történt a királlyal!
Ashtavakra ekkor megszólította a királyt, aki abban a pillanatban kinyitotta a szemeit, és ezt felelte:
– Swami! (mester)
– Amikor a tanácsosod, a katonák és mások kérdeztek, miért nem válaszoltál nekik? – kérdezte Ashtavakra.
Janaka válasza méltó volt tanítványi voltához:
– Az összes szót, gondolatot, cselekedetet az elmémmel értem meg, az elmémet pedig teljes mértékben neked adtam. Ezért az engedélyed nélkül nem használhatom. Nincs rá felhatalmazásom, hogy valakivel is beszélhessek a beleegyezésed és parancsod nélkül.
Ashtavakra ekkor ezt mondta a királynak:
– Elérted az Isten-megvalósításának az állapotát.

Annak a személynek, aki felajánlja elméjét, szavait és cselekedeteit, nincs sem felhatalmazása, sem ereje semmilyen cselekedetre, annak az engedélye nélkül, akinek átadta az elméjét.

Suka

„Fejleszd ki a mértékletességet, és alakítsd ki az értékrendedet!” „Szeresd a világ dolgait a saját szeretetükkel, és ne többel!” Ezen tanításokkal látta el Suka, a legtisztább és legbölcsebb mester tanítványait, közöttük Janaka királyt is.
Egyik napon Suka későn kezdte beszédét, mivel Janaka nem érkezett meg időben. A többiek nehezteltek a bölcsre, amiért különösen ragaszkodott a királyhoz. Azt hitték, ez azért van, mert Janaka a birodalom irányítója, és a mesterük belemélyedt a földi világba. Suka érezte, hogy a tanítványok hamis képzelgések áldozatai, és előítéleteik vannak, ezért elhatározta, hogy kiűzi szívükből az irigységet.
A beszélgetés már javában tartott, mire Janaka megérkezett. Suka titkos erőivel úgy intézte, hogy láthassák a horizonton a birodalom fővárosát, Mithilát, amint lángokban ég.
A tanítványoknak eközben az Atma Bodhát kellett meghallgatniuk, azt a tanítást, mely kijelenti, hogy egyedül csak az Atma (a tiszta lélek, szellem) igaz, minden más csak látszat, a szív ámítása az illúzió és az elutasítás ködében. Mivel a tanítványok attól tartottak, hogy a közeledő tűztől meg fog gyúlni a ruhájuk, és megégnek a könyveik, elhagyták mesterüket. Egyedül Janaka maradt mozdulatlanul, hisz tudta, hogy városának porráégése csak látszat, nem valóság. Suka ekkor megkérte Janakát, menjen, és becsülje fel a károkat, mentse, ami még menthető.
Janaka kincse azonban a Jnana (bölcsesség) volt, melyet tanítójától kapott, ezért közömbösen figyelhette a külső világot. Ezt követően Suka felfedte, hogy a közelgő tűz csak képzeletbeli, ő találta ki azért, hogy szemléltesse a különbséget Janaka igazi tudása és a többi tanítvány felszínes tudása között.

Párbeszédek

A Janaka király és a bölcs Ashtavakra közti híres párbeszéd (részlet az Ashtavakra Gita-ból):
– Hogyan válik tisztává a tudás? Hogyan érhető el a szabadság? Hogyan fejleszthető ki a szenvedélynélküliség? – kérdezte Janaka.
– Ha a szabadságot keresed, nagyon vigyázz a dolgokra, mert olyanok, mint a méreg. A tolerancia, az őszinteség, az együttérzés, a megelégedés és az igazmondás gyakorlása olyan, mint az istenek eledele, a nektár. Te nem vagy sem föld, sem víz, sem tűz, sem éter. A szabadsághoz először ismerd meg magad, saját tudatod, legyél mindennek a tanúja. Ha elmerülsz a tudatodban, és különválsz a testedtől, akkor már a jelen pillanatban is boldoggá, békéssé és szabaddá válhatsz. Te nem tartozol a brahminokhoz, vagy más kaszthoz, és nem is csak az vagy, ami a szemnek látható. Ragaszkodás nélküli és formanélküli vagy, a mindenség tanúja – légy boldog. Tisztesség és tiszteletlenség, élvezet és fájdalom mind az elme munkája, ezekkel ne foglalkozz. Nem vagy sem cselekvő, sem a következmények elszenvedője, mindig szabad vagy. Te vagy mindennek a tanúja, és mindig teljesen szabad vagy. A te fogságod oka az, hogy a kívülállást te nem ebben látod. Mivel téged megmart a saját véleményed fekete kígyója, az „Én vagyok a cselekvő”, idd meg a becsületesség nektárját, a „Nem cselekszem semmit” tanácsát, és boldog leszel. Égesd el a tudatlanságod erdejét a tudatosság tüzével, azzal, hogy „Én vagyok az egyetlen tiszta tudatosság”, és boldog leszel, nem fogsz többé aggódni. Ha valaki azt gondolja, hogy szabad, akkor szabadnak érzi magát, aki azt hiszi magáról, hogy rab, az rabságban is él. Igaz a mondás mi szerint: „A gondolkodás teszi azzá, ami.” A te igazi jellemed a tökéletes, szabad, mozdulatlan tudat, a mindent átfogó tanú – nem ragaszkodik semmihez, vágynélküli és békés. Az csak illúzió, hogy belekeveredsz a szamszárába (a szenvedés végtelen körforgásába) – felelte Ashtavakra.

A figyelemről

Az eposz számon tartja, hogy Janaka neve egy halott királytól ered (Videha: ’test nélküli, halott’), akinek fiát bölcsek hozták létre egy mágikus szertartás révén a király elhunyt testéből.
„Janaka királyt ‘Videha’-nak nevezték. Egyik napon a bölcs Narada megkérdezte tőle, miért kapta ezt a nevet, hisz ebben a világban él, így nem lehet Videha. A király a következő választ adta:
– Nagyon egyszerű, miért. Este válaszolok kérdésedre. Most kérlek, segíts nekem. Ebben a tálban tej van. Kérlek, kövess engem, és hozd magaddal a tálat. Vigyázz arra, hogy egy csepp tej se kerüljön a földre. Ha ez sikerül, felfedem számodra, miért hívnak Videha-nak.
Narada fogta a tálat, és mindenhova követte a királyt. Nagyon óvatos volt mindvégig a tállal. Este, mikor visszatértek, Narada nagyon fáradt volt már, megkérte hát Janakát, tegyen eleget az ígéretének, mert elege lett a játékból.
– Először mondd meg nekem, mit láttál! – szólította fel Janaka Narada-t.
– Semmit, csak a tálat figyeltem, nehogy kiöntsem a tejet – válaszolta Narada.
– Nem láttad, hogy felvonultak az emberek a tiszteletemre, vagy a táncot az udvarban? Nem láttál semmit ezekből?
– Nem, uram, semmit sem láttam – felelte Narada.
– Gyermekem, egyformák vagyunk, én sem látok semmit. Minden pillanatban a figyelmemet követem: Merre szalad? – arra ügyelve, ne ömöljön ki, akárcsak te a tejre. A figyelmet ki kell dolgozni, ezt nevezik chitta nirod-nak, aminek az a jelentése, hogy ’tartsd meg a figyelmed’. A figyelem ne pénzgyűjtésre vagy világi dolgokra irányuljon, hanem mentsd azt meg. Amikor a pénzedet figyeled, vagy az utad, amin haladsz, amikor a gyermekedre tekintesz, a növekedésére, amikor a feleséged szépségét csodálod vagy a férjed gondoskodását, ha mindezeket egyszerre átfogod, önmagadat figyeled, a saját figyelmedet követed.”